2013. augusztus 11., vasárnap

PROPAGANDA, PROPAGANDA VAN JÖVŐD - avagy egy elmaradt koncert margójára


Az utóbbi pár napban órási felzúdulást keltett az a hír, miszerint állítólag Fidesz-es helyi erők megakadályozták, betiltatták a HétköznaPI CSAlódások zenekar kiskunhalasi koncertjét. Egy pár mondatos facebook bejegyzésből óriási reklámkampány indult el, a Hvg-től az Index-ig mindenhol ezzel foglalkoznak és már a Retek klub is lecsapott a nem mindennapi érdekességre.

A rendkívül jó propaganda mellett óriási szimpátia nyilvánul meg a zenekar iránt, amely rövidesen a 2500 Ft-os KapdbeViktour-os pólók eladási mutatóiban is meg fog mutatkozni. Egy idősebb hölgy ki is írta, hogy rendel két darabot az egyetemista fiainak, mert roppantul felkeltette az érdeklődését a fent említett előregyártott lázadási kellék.




Néhányan elmennek egészen odáig, hogy a 80-as évekhez és a CPG-hez hasonlítják az esetet, ami nemcsak pofátlanság, hanem már vérforraló, hiszen akkoriban egy zenekarnak évente 5-6 koncertre volt lehetősége, abból is felét betiltották, a jutalom pedig gumibot, kihallgatások, rosszabb esetben börtön volt. Arról már nem is beszélve, hogy az akkori bandákat annak az ideológiai irányzatnak a nevében nyomorgatták, amelyet a HCS képvisel.
Igazából minden sajnálatot megérdemelnek, hiszen a hazai megélhetési punk zenekaraink közül nekik a legsűrűbb a koncertprogramjuk, ha valaki netán olyan fesztiválra akar elmenni, ahol a Picsa nem játszik, jobb ha feladja.. Köszönhetően annak, hogy a legerősebb menedzsmenthez tartoznak (Zombie11 Produkció).
Ők kérik a legmagasabb gázsit (-->250 000 Ft körül) a fellépésekért és ők dolgoznak a legmagasabb (magyar szinten már-már pofátlannak számító) jegyárakkal.
Persze a jórészt sznob, divatpunkokból álló közönségüket ez egyáltalán nem zavarja, szép számmal megjelennek vidéken is és az évi 4-5 nagy Dürer Kertes bulikon is hogy megmutathassák legújabb piercingjeiket és tetkóikat és hogy átszellemült arccal  énekeljék a csapat himnuszát az Ostoba című dalt, amelynek a szövegét csak azzal az egy szóval lehet jellemezni, amely a címben is szerepel.




Kérdés, hogy ki járt jól ezzel az állítólagos betiltással? A város szocialisták által is támogatott polgármestere?
Orbán Viktor? A Freedom Music Club? A Hétköznapi Csalódások zenekar? Azok a kiskunhalasi punkok, akik rühellik ezt a zenét? Fene se tudja, talán az utolsó..
Kíváncsi leszek mi történik a rövidesen ugyanott fellépni kívánó Rózsaszín Pittbull zenekarral? Ha a Fideszes városatyák meghallanák az Alcsútdoboz című dalt és annak is az eredet félig zsidós-félig cigányos változatát, bizonyára kapkodnák a levegőt egy darabig.
Egyébként jelentős különbség, hogy amíg a Pittbullok Horn Gyulát és Gyurcsány Ferencet is elküldték a halál faszára, addig a HCS a fenti szimpatikus úriemberek 12 évig tartó hatalma idején semmilyen kritikát nem fogalmaztak meg balliberál elvtársaik ellen.
A PICSA zenekar óriási lehetőséget kapott, hogy a Fidesz hatalomra került, hiszen emberemlékezet óta nem sikerült hallgatható anyagot alkotniuk, most itt a lehetőség a jól bevált narancsos, Viktoros panelek felfrissítéséhez. Én mindenesetre kívánok nekik erőt és egészséget a minél több, jobb, ötletes, eredeti folytatáshoz!